2012. március 10., szombat

Felkérte a magyar kormányt az MKP a krasznahorkai vár felújításában való szerepvállalásra

Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja - miután értesült a krasznahorkai várban keletkezett tűzvészről - felkérte a magyar kormányt, hogy vállaljon részt a rendkívüli jelentőségű kulturális emlék felújítási kiadásaiból - derült ki az MTI pozsonyi irodájának eljutatott szombati MKP-közleményből.
"Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke ma kapcsolatba lépett Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettessel, s arra kérte, hogy a magyar kormány is vállaljon részt a tűzvész sújtotta krasznahorkai várat érintő kárelhárítási és felújítási munkák kiadásaiban" - olvasható a párt közleményében.
    Az MKP közlése szerint Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelő miniszterelnök-helyettes azonnal felvette a kapcsolatot a szlovák kormány képviselőivel, és bejelentette, hogy hivatalosan is megteszik a felajánlást.
    A Magyar Koalíció Pártja szerint a tűzkár egy rendkívüli jelentőségű szlovák-magyar és európai kulturális emléket tett tönkre, ezért indokolt, hogy mindkét kormány felvállalja a felújítás terheit, illetve közösen pályázzanak az európai uniós forrásokra.
    "Összefogásra van szükség" - olvasható a közleményben, amely arra kéri fel a civil szervezeteket, hogy közösen szervezzenek gyűjtést a károk enyhítésére.

(MTI)

Nincsenek megjegyzések: